Akadémiák ismerői...
2010-09-06 19:06:20

Mostanában divatos dolog különféle sajtó- és elektronikus médiában akadémiákról értekezni. Labdarúgásunk jeles és kevésbé jeles képviselői bátran hirdetik az igét, miért jó vagy miért nem jó az utánpótlást akadémiákon nevelni. Ezzel semmi baj nem is lenne, csak túl sok a csúsztatás – csúnya szóval füllentés – olyanok szájából jövő "megmondások" alkalmával, akik soha nem dolgoztak egyetlen akadémián sem, így nem is ismerhetik belülről ennek nevelési és képzési rendszerét. Az pedig már egyenesen megmosolyogtató, milyen bugyuta módon – vagy talán tudatosan – próbálják egyes "szakértők" ostorozni a működő akadémiákat, amiért még nem öntötték el a magyar felnőtt élvonalat az ezekből az intézményekből kikerült játékosok. Ha ezek a "megmondók" tényleg képben lennének – vagy nem vezérelné őket sértettség és rosszindulat – tudniuk kellene, hogy a Magyarországi akadémiák csak 3 éve működnek. Kivétel az agárdi intézmény. A többi labdarúgó akadémia legidősebb játékosai az 1992-es korcsoporthoz tartoznak. Vagyis 18. évüket most betöltő fiúk. Nekik kellene vitézkedniük már az élvonalban?? A mindig példaként emlegetett MTK jelenlegi felnőtt csapatában 84-86-88-as játékosok játszanak – ők azért már nem tinik- ,a legfiatalabbak is a 91-es korosztály növendékei. Az Újpest felnőttben ebben az idényben "mélyvízbe" dobott fiatalok is 90-es és 91-es korosztályhoz tartoznak – ráadásul nemrég kerültek fel Békéscsabáról és Diósgyőrből Újpestre... Ha ezt nem vizsgáljuk, a hétköznapi olvasót tényleg meg lehet etetni ilyenekkel, a szakmában dolgozókat kevésbé. Miként arról sem esik sok szó ilyenkor, hogy a Honvédnál Vólent Roland, a Haladásnál Skriba Máté már tavaly – 17 évesen – mérkőzéseket játszottak a felnőtt élvonalban. Ja, és az akadémiákról kerültek ki...
Az idősebb – már ismert és megfuttatott játékosok – körüli felhajtást pedig nem az akadémiákon dolgozó edzők irányítják. Sőt olykor – olykor megütközve olvassák xy-ról a hozsannázó, "célzott és rendelt" , az írott és elektronikus médiában felbukkanó PR cikkeket : " Fél Európa sorban áll érte..." Hát persze...
Persze értem én az okokat – még ha kicsit átlátszó is az ügy. Csak azok, akik állandó jelleggel megszólalhatnak a különböző médiákban – hogy mivel érdemelték ezt ki, azt ne boncolgassuk – jó lenne, ha hiteles és igaz tájékoztatást nyújtanának. Vagy ha nem értenek a témához, akkor inkább hallgatnának. Mindenkinek jobb lenne...

Szalai László